A 2014-es év folyamán januártól decemberig hosszú utat jártunk be térben, időben és spirituális téren egyaránt.

Magunk mögött hagytuk a világ dicsőségét, átkeltünk hét határon és közben folyamatosan folk műhelymunkát végeztünk.

Miután 2013 decemberében túl voltunk a zenekar századik koncertjén, kicsit megpihenni kényszerültünk. Az első koncertre ugyanis csak áprilisban került sor, de addig sem tétlenkedtünk. Január 25-én a Class FM Rádióban készült velünk egy interjú, melyet aztán február 16-án lehetett meghallgatni az adó műsorán. Aki kíváncsi rá, mi mindenről volt szó akkor, az vagy utazzon kb. 1 fényévet bármely irányba, aztán kapcsolja be a rádióját, vagy kattintson ide!

A március a csendes próbák időszaka volt, melyet csak Laci halk nyöszörgése zavart meg az új hangszere felett érzett örömében, áprilisban pedig már gőzerővel készültünk az év első koncertjére a Budavári Húsvéti Sokadalmon. Természetesen ezúttal is gatyafagyasztó hideg volt, a buli végére némi esővel megkoronázva. Mi mindezek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, csakúgy, mint az a maroknyi közönség, aki dacolva az időjárás viszontagságaival, élvezte a metsző tavaszi levegőben szálló friss rockmuzsikát.

Május elején a zenekar történetében először –de remélhetőleg nem utoljára– Erdélybe vitt az utunk. Maya áldásos tevékenységének köszönhetően meghívást kaptunk ugyanis a közel másfél évtizedes múltra visszatekintő Szent György Napokra Sepsiszentgyörgyre. Ez volt a Sic Transit első olyan kirándulása, ahol három napot is volt szerencsénk egymás társaságában tölteni. Erdélyországbéli kalandunkat elég jól sikerült dokumentálni mind képekben, mind szavakban, mind hangban – bár ez utóbbit még nem tártuk a nyilvánosság elé...

Amilyen jól kezdődött a május, ugyanolyan jól végződött is. Május 25-én Zsámbékon léptünk fel a Hősök Napja alkalmából rendezett fesztiválon. Élő muzsikánkkal ezúttal Demjén Rózsi playback fellépése előtt fűtöttük fel a hangulatot, kedves barátunk és koncert-útitársunk, az erős zsámbéki kötődéssel rendelkező, jelenleg az esztergomi Szentgyörgymezői Olvasókör igazgatói tisztét betöltő Polgár Jóska szerint meglehetős sikerrel. Mivel az ő szavára mi adunk, talán megbocsátható, ha jelen helyen nem dicsekszünk tovább.

Következő, június 13-i, nyergesi koncertünknek a gyerekek örültek a legjobban. Persze ehhez talán az is hozzájárult, hogy aznap volt a 2013/2014-es tanév utolsó tanítási napja... De talán annak is volt benne némi része, hogy jó szokásunkhoz híven mi akkor is igyekszünk kitenni magunkért, ha kis létszámú közönségnek kell játszanunk. Annak a (jó)néhány embernek pedig ez átjön, ahogy ezúttal is történt a születésnapját ünneplő Nyergesújfalun. Azt pedig, hogy a gyerekeknek tényleg tetszett, onnan tudjuk, hogy autogrammos cédét kértek tőlünk többen is. Reméljük, azóta esetleg még az énekórán is előkerült a lemezünk...

Júliusban a Visegrádi Palotajátékok visszatérő vendégei voltunk. Ezúttal a nyitónapon, pénteken este voltunk műsoron, mikor is egy nyári zápor képében leszakadt az ég – még mielőtt színpadra léphettünk volna. Thália szabadtéri templomának deszkáin ujjnyi vastagon állt a víz, így aztán kénytelenek voltunk más, fellépésre alkalmas helyet keresni. Attila találékonyságának köszönhetően végül aztán a vásári forgatag kellős közepén, egy jurtatető védettségét élvezve adhattuk elő –immár ötödször a Palotajátékok történetében– folyton bővülő műsorunkat.

Ugyanis amikor éppen nem koncertezünk, akkor a próbákon mindig újabb és újabb feldolgozásra váró népdalok jutnak eszünkbe. Aztán amikor izgalmas gitár riffekben megtestesülve a múzsa homlokon csókol bennünket, abból általában olyan ihletett dalok születnek, mint a... mint a... mint a... mint azok a dalok, melyeket 2015 tavaszán igyekszünk felvenni. Ígérjük!

Visegrád után a zenekar tagjainak szabadságai miatt tartottunk egy rövid pihenőt, augusztusban pedig a kánikula hatására vizek mellé vágytunk: a hónap elején a Balaton partján fekvő Ábrahámhegyen tettünk eleget egy kedves meghívásnak, a nemzeti ünnepen pedig a Fertő-tóhoz közel eső Fertőszentmiklóson igyekeztünk emelni az ünnep fényét. Érdekes módon mindkét alkalommal különleges kapcsolatot sikerült kialakítanunk a technikusokkal. A magyar tenger partján elvarázsoltuk őket produkciónkkal, a Hanságban pedig barátunk, Újvári Zsoltika mentette meg a műsort technikai felkészültségével. Innen is látható, hogy az elektromos hangszerek korában mennyire egymásra van utalva zenész és hangmérnök, hogy aztán a kettejük szimbiózisából megszülető produkciót a közönség élvezhesse a legjobban.

Ilyen szimbiózist aztán szeptemberben Dorogon is megéltünk, amikor immár ötödik alkalommal a Bányásznapok műsorának vendégei voltunk. Ezúttal Deák Bill Gyula előzenekaraként csaptunk a húrok közé, és a mazsorettek hiányában is sikerült kellemes perceket szerezni a népes számú közönségnek. Ez a koncert azonban mégsem ezek miatt marad emlékezetes számunkra, hanem azért, mert ekkor szerepelt először a plakátokon új nevünk: Sic Transit Folk Műhely.

A hónap első hétvégéjéhez hasonlóan az utolsó is a bányászvárosban talált bennünket. Ekkor az önkormányzat Szent Mihály-napi hagyományőrző rendezvényén léptünk fel közös műsorban az esztergomi Váralja néptánc együttessel. Kareszt igazolt távollétében a dobok mögött Pataki Laci barátunk helyettesítette. A műsor jellegéből adódóan ekkor egyébként ülő közönség előtt játszottunk, amire zenekarunk életében azért nem nagyon van példa. Mindenesetre jó volt látni, ahogy a lábak megmozdultak az asztalok alatt...

Októberben nem volt fellépésünk, így aztán örömmel tettünk eleget Bizse Feri barátunk Lánchíd Rádióba történő meghívásának. Folk-a-vezér című műsorába mindig örömmel megyünk, mert amellett, hogy Ferivel nagyon jókat lehet beszélgetni –és nem csak adásban–, még a hallgatók részéről is rengeteg pozitív visszajelzést kapunk. Ezúttal sem volt ez másként, ahogy az talán a műsorból is kiderült.

Novemberben két koncertünk volt. Az egyikre ismét Visegrádon került sor, ide a Suzuki Klubok Egyesülete hívott meg bennünket egy ősbemutatóval egybekötött zenés vacsorára. Az egyesület indulója ugyanis erősen kötődik zenekarunkhoz, a két miautónkos tag, Robi és Laci követték el a dalt: a gitáros megírta, meghangszerelte és feljátszotta, a frontember felénekelte, az egyesület tagjai pedig megszerették az indulót. Repertorárunkra ugyan (még!) nem vettük fel az Itt van a helyed című nótát, de aki kíváncsi rá, emitt meghallgathatja, mire képes a 2/5-nyi Sic Transit.

A november 30-ra eső első ádventi vasárnap esős délutánján pedig Budapesten volt koncertünk. A nyolcadik kerületi önkormányzat ünnepi rendezvénysorozatának nyitónapján számunkra istálló helyett egy sátor nyújtott menedéket a sűrűn hulló eső elöl. A közönség sokkal kevésbé volt szerencsés, őket nem kímélték az égiek, amit aztán elég sokan meg is untak: az ünnepség hivatalos részének végén majd' mindenki hazament, s mi magunk maradtunk a kézművesekkel, árusokkal és hangtechnikusokkal. Így aztán nekik adtuk az év egyik legkülönlegesebb hangulatú, legenergikusabb koncertjét.

Decemberre még egy helyre volt meghívásunk, Siófokra. Kálmán Imre szülővárosában is az ünnepi műsor fellépői voltunk, előttünk egy gyerekdalokat játszó együttes lépett fel, utánunk az estét pedig Hevesi Tamás zárta. Mielőtt őt kisegítettük volna egy pengetővel, előtte még megkaptuk a 2014-es év legőszintébb és legkedvesebb dicséretét is, méghozzá legfiatalabb rajongók szájából. Számunkra örökre emlékezetes, csodásan emberi pillanat volt.

Reméljük, sok ilyenben lesz részünk 2015-ben is!