• Translate
  • ZENE
  • VIDEÓ
  • FOTÓ
  • KONCERT

  • Kövess bennünket!
  • Címlap
  • Zenekar
    • Blog
    • Történet
  • Tagok
    • Robi
    • Laci
    • Kálmán
    • Attila
    • Karesz
  • Média szereplések
    • Televízió
    • Rádió
    • Web, újság
  • Dalszövegek
  • SZERVEZŐKNEK

Címlap

  • Nyomtatás
  • E-mail

Hogyan lettünk Ady Endre szerzőtársai?

Az idén már harmadik alkalommal léptünk fel az Esztergomi Várszínházban. Tavalyi Trianon 100 című műsorunk után idén újabb eredeti produkciót állítottunk színpadra.

Bővebben...

  • Nyomtatás
  • E-mail

Betyárok, balladák, szerelmek – avagy az Esztergomi Vár(színház) bevétele

Zenekarunk szerencsésnek mondhatja magát, hiszen eddigi történetünk során sok olyan helyen is felléptünk már, amire az első próbák alatt –sok évnek előtte– gondolni sem mertünk volna.

Játszottunk az A38-on, a MOM-ban, de említhetnénk a Barba Negrát vagy a Syma Csarnokot is. Helyi zenekarként azonban eleddig nem sikerült bevennünk az Esztergomi Várszínházat – egészen idén augusztus 9-ig.

Bővebben...

  • Nyomtatás
  • E-mail

Amikor az élmény kárpótol

Amikor egy rendezvényre a következő évben is visszahívnak, akkor érezzük azt, hogy talán valamit mégis csak jól csinálunk.

Napra pontosan egy évvel a 2018-as Hungarikum Esték zárását követően ismét meghívást kaptunk Balatonalmádiba, a Wesselényi strand előtti téren felállított színpadra.

Bővebben...

In order to provide you with the best online experience this website uses cookies. Delete cookies

Egy pillanat!

Egy jogszabály miatt beleegyezésedet kell kérnünk a cookie-k fogadásához, ha teljes értékűen használni szeretnéd a honlapunkat. Elnézést a kellemetlenségért!

Elfogadom
  • Kövess bennünket!
© Sic Transit Folk Műhely 2009-2025
free templates joomla