A Sic Transit rockzenekar története még a múlt évezred utolsó éveire nyúlik vissza. Ebben az időben én (Laci) még tanár voltam és éppen az iskolám nyári táborában vigyáztam a gyermekek testi-lelki fejlődését, illetve tanítottam az illemtant és a logikát. Kálmán felesége is a táboroztató nevelők közé tartozott, szerető férje pedig meglátogatta. Kálmán és én ekkor ismerkedtünk meg.
A gyerekeknek szóló esti takarodó után én, aki mindig jogász szerettem volna lenni, megkérdeztem Kálmánt, mi a különbség az angolszász és az európai jogrendszer között, mi is az a precedens és hogyan működik. Kálmán, aki ekkor már nem volt bíró, de jogi ismeretterjesztő újságok szerkesztőjeként hivatásának tekintette az ilyen ismeretek átadását, szenvedélyes hangon ecsetelni kezdte a különbségeket. Én csillogó szemmel hallgattam, és mindketten nagyon jól éreztük magunkat, egyrészt az építő jellegű diskurzus, másrészt az elfogyasztott jóféle vörösbor hatására. (Mielőtt a fejlettebb erkölcsi érzékkel rendelkezők felszisszennének: nem, nem voltunk részegek, csak gondolkodásunk sebességét fokoztuk az isteni nedűvel.)
A beszélgetés csúcspontján kiderült (bár az eredeti témába nem vágott), hogy mind a ketten szeretjük a repülést és a repülőgépeket. Ekkor jött az ötlet, hogy kipróbáljuk az F22-es szimulátort a tábor számítástechnika termének arra alkalmas gépén. S míg a csillagos ég sátra alatt a hálótermekben szuszogva aludtak a gyerekek, odakinn a réten pedig hangosan ciripeltek a tücskök, ketten együtt összehoztuk azt, ami külön-külön még sohasem sikerült: leszálltunk a Nimitz repülőgép-anyahajón a Raptorral. Ez a sikeres esemény pedig megpecsételte a barátságunkat.